Tudtátok, hogy a víz és a tea után az egyik legnépszerűbb ital a sör? Jó, bevallom, nekem volt egy ilyen sejtésem.
Nemrég hozott a barátom külföldről egy különleges sörválogatást, amibe különféle kézműves prémium sör volt, mindegyik változat teljes újdonság volt számomra. Persze volt közte olyan, ami nem vált a kedvencemmé, de olyan is, ami nagyon is az lett, és nagyon bánom, hogy itthon nem kapható az a márka. De nem is akarok most teljesen elmerülni a sörtémában, hanem egy nagyon érdekes szolgáltatásról szeretnék nektek mesélni.
A cégnél, ahol dolgozom, felmerült, hogy vásárolni kellene új ipari takarítógépet, mert a korábbi gép sajnos már elég régi darab, így nem tudja igazán kiszolgálni a céget. Miközben a feladatom szerint kerestem azt a céget, ahonnan az ipari takarítógépet meg fogjuk vásárolni, belefutottam a https://greenwaykft.hu/ weboldalba, ami nem a takarítógépek eladásával foglalkozik, hanem ők maguk rendelkeznek takarítógépekkel, amelyeket bérlésre kínálnak. Ezek között a gépek között található ráülős takarítógép, ráállós takarítógép, gyalogkísérős takarítógép, seprőgép, ráülős porszívó és különféle kis gépek is. Mindegyik gép bérelhető, és mindegyikről megtalálható részletes leírás a https://greenwaykft.hu/ weboldalon, ahol a műszaki adatok mellett lehet olvasni a gép kialakításáról, biztonságáról, sokoldalúságáról és mindenféle jellegzetesség is fel van tüntetve az oldalon, amit lehet tudni ezekről a gépekről.
Nekem nagyon megtetszett ez az ötlet, így azonnal a vezetőséghez fordultam, mert ahogy elnéztem a weboldalon található információkat, úgy láttam, hogy a bérlés sokkal jobban megérné a cégünknek, mint a vásárlás. Ezt egyébként egy grafikonon is nagyon jól ábrázolták a weboldalon, ahol összehasonlították a vásárlás esetén várható havi szervizköltségeket. Ezenkívül pedig az értékvesztést is figyelembe véve sokkal jobb és kiszámíthatóbb a bérlés, mint a vásárlás, hiszen bérlés esetén egy fix havi díjat kell csak befizetni, ami a megállapodás szerint nem ingadozik. Ellenben azzal, ha saját gépet veszünk, akkor ott van egy nagy beruházási összeg, hiszen ezek a gépek nem olcsók, valamint, mivel olyan gépről van szó, ami folyamatosan használva van időközönként felmerülnek különféle szervizköltségek, amik egy-egy alkatrész meghibásodásakor igen magasra is rúghatnak. Ezzel szemben a havi bérleti díj fix, így nincsenek váratlan költségek, hiszen nincsenek szervizköltségek.
Amikor bemutattam a cégnek a szolgáltatásait nálunk, nagyon nagy sikert aratott, és azonnal fel kellett vennem velük a kapcsolatot és elintézni a takarítógépek bérlését. Hamarosan meg is kapjuk a prémium takarítógépet, ami segít majd tisztán tartani a munkaterületet. Az egyeztetések során minden gördülékenyen ment, és minden megfelelt az oldalon található információknak, ezek alapján azt gondolom, hogy nagyon jó döntés volt a vásárlás helyett a bérlés, biztos, hogy élvezni fogja a cégem az előnyeit.