Nyári VIP sörözésünket csőtörés szakította meg, de szerencsénk volt

Lakótársammal, Emmával évek óta elhívjuk régi egyetemi évfolyamtársainkat és újabb barátainkat egy pár napos kikapcsolódásra Emma leányfalui nyaralójába. Ezeket a hosszú hétvégéket mindenki imádni szokta, hatalmas beszélgetések szoktak kerekedni, esténként tüzet rakunk, sütögetünk, délutánonként pedig a jeges kézműves söröké a terep.

Több barátunk is megjegyezte, hogy tulajdonképpen jobban szeretnek ide járni, mint a sörfesztiválokra, jobb a hangulat ebben a zártkörű VIP társaságban, nagyobb a nyugalom, a sörök pedig, amiket beszerzünk, ugyanolyan jók.

Az idei kiruccanás ugyanolyan jól kezdődött mint az eddigiek, azonban harmadik nap meglepetés ért minket. Kati szólt, hogy a wc-ben észrevett egy kisebb tócsát, és látta, hogy a fal is nedves egy foltban, s onnan szivárog a víz. A szivárgás tehát viszonylag visszafogott volt, mindenesetre Emmával úgy döntöttünk, hogy jobb ezt azonnal orvosolni, nehogy még nagyobb baj legyen.

Meg is kérdeztük a többieket, hogy nem tudnak-e olyan megbízható, gyors, profi szakembert, aki hajlandó lenne ide Leányfalura SOS-ben kijönni. Attól féltünk, hogy senki sem fog ilyet tudni, hiszen Budapesten kívül az ilyen dolgok elég reménytelenek szoktak lenni. Ákos azonban, akinek szintén volt egy nyaralója, méghozzá Kisorosziban, tudott egy pontosan ilyen céget. A https://vizszereles.net oldalon, amit Ákos megadott, azért kicsit mi is lecsekkoltuk a csapatot, s úgy tűnt, nem csak rugalmasak és gyorsak, hanem még profik is.

A kizárólag szakképesített szakembereket alkalmazó cég harminc éves tapasztalattal bír, és minden munkára garanciát vállalnak, számlájuk pedig érvényes és elfogadott a biztosítók körében is. Úgy döntöttünk tehát, hogy ezt a gárdát választjuk, hiszen minden mellettük szólt. Emma fel is hívta őket, és az első kellemes meglepetést maga a telefon jelentette, ugyanis egy rendkívül udvarias és segítőkész szakember köszöntötte a vonal túloldalán. Részletesen kikérdezte, hogy mik a látható tünetek, majd elmondta, hogy milyen típusú és súlyosságú hibákat lát lehetségesnek ezek alapján.

Aminek pedig legjobban örültünk, hogy a kiszállást még aznapra vállalták, méghozzá két órán belül. Ákos is mondta amúgy, hogy gyorsak, de hogy ennyire, azt nem gondoltuk volna. Ráadásul Ákos szerint Budapesten belül ez rendszerint egy órán belüli kiszállást jelent, ugyanis az édesanyja kétszer is hívta őket Erzsébetvárosba, s mindkét alkalommal körülbelül háromnegyed óra leforgása alatt kiérkezett a profi mentőcsapat.

A https://vizszereles.net oldalon látható az is, hogy szolgáltatási körük is viszonylag tág, hiszen nem csupán csőtöréssel foglalkoznak, hanem vállalnak például duguláselhárítást, csatornázási munkálatokat és fűtésszerelést is. Emellett AA minősítéssel rendelkeznek, s Pest megyén belül meglepően sok helyre ki lehet hívni őket, így többek között Dunakeszire, Dunabogdányba, Gödre, Erdőkertesre, Nagykovácsiba, Szentendrére, Solymárra, s még sok más településre.

A két óra hamar elrepült, s a cég szakemberei meg is érkeztek. Rendkívül alapos felmérést végeztek, s bár a munka egy ideig eltartott, ezt nem bántuk egyáltalán, mert éreztük, hogy jó kezekben vagyunk. A munka végeztével megkaptuk rendben a számlát, s még néhány hasznos tippet is kaptunk a lefolyók karbantartása kapcsán.

Összességében tehát nagyon elégedettek voltunk a munkával, én pedig el is döntöttem, hogy a Tóalmáson élő unokatestvéremnek is átküldöm a weboldalukat, mert tudtam, hogy egy ideje nagyon gondolkozik azon, hogy ki kéne építtetnie egy esővíz elvezető csatornát, ugyanis a hagyományos, ereszes megoldásukkal gondok voltak már egy ideje.

A sörözős hosszú hétvégénk mindenesetre megmenekült, s nagyon jó hangulatban folytatódott, meg is jegyezte Emma az utolsó hajnalon, hogy nem számított rá, hogy ekkora szerencséje lesz, mert a szakemberekkel ő eddig szinte mindig pórul járt. Most már viszont nem csak ő, hanem az egész volt évfolyamunk tudja, hogy kit kell hívni az ilyen váratlan, kellemetlen helyzetekben.