A sok munka és felelősség mellett mindenkinek kijár a pihenés. Valaki ilyenkor olvas, más filmet néz, sörözik, találkozik a barátaival. Mindenki úgy tölti el a szabadidejét, ahogy számára az a legkényelmesebb.
Az egyik nap, amikor épp pihentem és az interneten keresgéltem, akkor bukkantam rá a napenergia plusz program oldalára. Mostanában elkezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy napelemet szereltessek az otthonomra, ezért pont jókor jött a napenergia plusz program lehetősége.
Hiszen nekik köszönhetően most kedvezményesebb áron juthatok hozzá egy ilyen rendszerhez. A napenergia plusz program megalkotói elhatározták, hogy a 75,8 milliárdos keretösszegből segíteni fogják a magyar háztartásokat. Így összesen 16.160 háztartásnak tudnak napelemes rendszert biztosítani.
Természetesen kell önerő is ehhez, azonban a rendszer költségeinek akár a 66%-át is fedezhetik.
A támogatás maximális összege pedig 5 millió forint.
Ez egy olyan vissza nem terítendő támogatás és lehetőség, amivel érdemes lehet élni, amennyiben egy kicsit függetlenedni szeretnél, és korábban már eljátszottál azzal a gondolattal, hogy saját napelemes rendszered legyen.
A napenergia plusz programnak köszönhetően ez többé már nem álom. Sőt, még azt is biztosítják, hogy gyorsan megtérülő tud lenni a napelemes rendszerük. Mivel a kisebb felhasználókra figyelnek, ezért mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legtöbb háztartásnak tudjanak segíteni.
Még több részletre lenne szükséged? Látogass el a napenergia plusz program weboldalára, olvasd el a tudnivalókat, és ha még mindig van kérdésed, akkor kérj visszahívást tőlük.
A honlapjukon keresztül jelentkezni is tudsz a Napenergia Plusz Programra, illetve árajánlatot is kérhetsz tőlük.
Ismerd meg a részleteket és legyen a Te otthonod is zöldebb!